89. rész: "A világot jelentő deszkák"

- Izgulok, izgulok, izgulok, izgulok. - pattogtam a konyhaszéken, másnap reggel, a nagy koncert előtt olyan 6 órával. Körülbelül.
- Tudjuk Gwen, hallottuk már az előző 1 órában is. - tette fejét az asztalra a félig alvó Zayn.
- De, mi lesz, ha elron..- próbáltam szabadkozni, de Liam belém fojtotta a szót.
- Gwen, király leszel, nem kell izgulnod! - tette kezét a vállamra, miközben másik kezében egy forró kávé gőzölgött. A fiú hatalmas mosolyával egy percre tényleg el tudta venni a figyelmemet, de után jött a megfoghatatlan érzés, hogy el fogom rontani. Rossz így gondolkozni, nemde?
Abban a percben a kis Melanie futott ki lihegve az egyik szobából és megrohamozott engem. Mosolyogva vettem fel, majd simogattam a kis kutyust. Két szemével nem pont rám, inkább a konyhában falatozó Niall-re és a sonkájára figyelt.
- Hol volt este? - kérdeztem Niall-t a kutyusra utalva.
- Liam-nél, amíg vásárolni voltunk. - mondta tele szájjal a kócos ír.
- Miért nem hoztátok hozzánk? - akadtam ki viccesen.
- Mert tőletek olyan hang szűrődött ki, hogy inkább nem nyitottam be, szerintem értitek. - érkezett meg Anette is a szobájukból, majd rám kacsintott a mondandója végén.
- Na...De...Hé...Há...Nem ér. - morogtam orrom alatt.
- Majd beugrasz a színpadra, mi meg: Gwen Rox, az őserdő hőse! - ugrott föl Niall,
- Bevágod a komoly fejed, mi meg betolunk egy gurulós széken. - vetette az ötleteket Zayn.
- Gwen? Hova tüntetted a répáimat? - csoszogott ki Louis a nappaliba, egy laza, szürke gatyóban és egy pólóba.
- Nálam nincsenek, menj fiam, aztán nézd meg a hűtőbe, tudod a rendes emberek oda rakják a zöldséget. - mondtam, mire csak odafutott hozzám, egy puszit nyomott a nyakamra, majd vigyorogva elindult a hűtő felé.
- De a spájzba is raknak zöldséget. - javított ki Zayn.
- Azt hittem alszik, kedves Zayn őfelsége. - nevetve fordultam egyet a székkel és meg is láttam a már korán reggel tökéletes hajú fiút.
- Már nem, csak félig, kedves Gwen néni. - mosolygott ravaszul.
- Amikor én fiatal voltam nem volt ilyen, kérem. - vágtam vissza, mire Anette csak a szemét forgatta és teljes nyugalommal beült a kócos ír ölébe.
- Gwen, már tuti, hogy te tökítetted el a répáimat. Hol vannak? - mosolygott rám szinte a hűtőből kilépve Louis.
- Köszi, hogy kimutatod a szeretetedet irántam.
- Naaaaaaaa. - lépett oda hozzám a Répaimádó, majd egy csókkal engesztelt ki.
- Milyen répák? - kérdezte a TV-t nézve Liam.
- Gwen párnái alá rejtettem néhányat. - nevetett Louis.
- O-ó. - szólalt fel halkan Niall, majd gyorsan evett tovább.
- Niall?
A fiú csak pirultan mosolygott, majd visszafordult a tányérjához.
- Mit csináltál?
- Melanie volt. - nevetett Anette.
- Te voltál, te kis csirkefogó? - hajol Louis a kiskutyához, majd nevetve megsimogatta. Úgy látszik legközelebb is a kutyusra fogja Niall a kis csínyeit.
- Vigyázz, mert legközelebb tényleg csirkéket kerget majd, nem répákat. - mondtam, majd felnevettünk.
Ekkor Harry jelent meg a nappaliban, egy szál boxerben. Elsétált a kanapéig, majd rávetette magát.
- Neked is jó reggelt, Harry. - simogatta meg Hazza fejét, Liam.
- Jóhmrrg. - morogta Harold, aztán szerintem vissza is aludt rögtön.

*Aréna*

- Mi ez a hangzavar? Kérlek titeket, csöndesebben! - szólt be Rose, majd továbbsuhant az öltözők között.
- Reendbenvan. - rázta a fejét Zayn a zene ütemére, majd csatlakozott a táncoló bagázshoz. Ezek a fiúk még egy ekkora területen is kupit hagynak, de szerintük a ruháikon táncolás a második legjobb hobbi lehet.
- Halljátok, van a büfében sör. - jön közelebb Liam, szinte a szekrényből kimászva, egy törülközővel a fején. Rajta sem volt póló, mint ahogy egyik fiún sem. Wow. Eddig észre sem vettem.
- De nem adják ki. - állt meg egy percre Harry, majd felhangosította a laptopon a zenét.
- Ja, mert akkor sok részeg idióta ugrálna a színpadon. - nevetett Niall, Anette pedig az ölében ült és az ajtón kifele kukucskált.
- De feldobnáá a haangulatoot. - nevettem én is, majd tovább kutakodtam a fiúk szekrényében.
- Ennél már nem lehet jobb. - nevetett a lány, nevetését bárhol megismerem, bármilyen helyzetben, bármikor.
A bárról jut eszembe, tényleg nagyon vágytunk egy kis sörre.
- Louis, ki jössz velem? - kérdeztem ránézve a többiekre.
- Elmegyünk? - válaszolt a fiú kérdéssel a kérdésemre.
- Odamegy és beveti a nőies vonzalmát. - játszott el engem Harry, majd magára kapta az egyik melltartómat és odaállt Zaynhez: - Heyy Büfésbácsi. Nem gondolod...Nem szeretnél megajándékozni egy kis sörrel?
Egyáltalán hogyan került hozzájuk a melltartóm? Fogós kérdés.
- Neked bármit, babe. - játszott már Zayn is.
Egyszer csak Niall húzott elő a táskájából egy kamerát, bekapcsolta majd engem és a srácokat kezdte el venni.
- Sziasztoook! - üvöltöttek bele a srácok, én meg csak lestem. Ilyenről volt szó?
- SZAASZ. - nevettem bele a kamerába. - Így készül a One Direction és jómagam, no meg Anette Smith a koncertre. Harry, mutasd a kockáid! - majd Niall nevetve Harry felé mozdította a kis gépet.

*A koncert előtt negyed órával*

Megkaptam a világ leggyönyörűbb ruháját és a legkirályabb sminket, amit otthon biztosan nem tudnék megcsinálni. Fantasztikusan éreztem magam. Néhány percig még farkasszemet néztem a tükörképemmel, majd felvéve egy nyakláncot, indultam is. Mindig is kellett valami, ami erőt adott, és ha jobban belegondolok, a nyaklánc egy plusz volt, hiszen ott volt nekem az 5 legjobb barátom, akikre mindvégig számíthatok.
 - Kész vagy? -dugta be a fejét Anette. Mesésen nézett ki.
- Igen. Csak.. - elnevettem magam. - Olyan furán érzem magam.
- A fiúk szerint ez normális. Nagyon szurkolok nektek! - ugrándozott a lány.
- Meghallgatod a kifakadásomat? - nevettem, majd lerogytam a székemre.
- Hallgatlak. - telepedett le a lány is.
- Tudod, nem is olyan sok idővel ezelőtt, egy normál hajú lány voltam, aki imádta a lovakat, sokszor aludt csak úgy simán a szénakazal kellős közepén, miután végigtáncolta a délutánját és lógott a haverokkal. Emlékszem, hogy a bátyámmal minden nap öltük egymást, filmeket néztünk..Aztán rátaláltam a srácokra a neten. Istenem, de fura visszatekinteni. Olyan voltam, mint mindenki más, de már nem érzem magam ugyanannak. Más vagyok, mintha megtagadtam volna saját magam, de.. Ki vagyok, ha nem ez? Mármint.. Eddig vágod, nem? Olyan, mintha teljesen elfelejtődött volna a múltam, pedig nem. Régen táncoltam, versenyekre is mentünk, fantasztikus volt, de mikor kimentem Londonba, mindennel felhagytam. A lovakkal, a tánccal, a haverokkal. Ennyire vágytam volna valami másra? Mindezekre akkor döbbentem rá, amikor megtudtam, hogy a táncsuli, ahova jártam, kiköltözött Londonba. Mintha követne a sors... - nevettem. - Hülyeség ezen filóznom, nem?
A lány felnevetett, majd előrehajolva fogta meg a vállamat.
- Igen, hülyeség. Mindenki változik, igazából az lenne a nagy probléma, ha nem változnál. Én is megváltoztam, felhagytam a múltammal, most pedig olyan boldog vagyok, mint soha. Amúgy is, minden amit szeretsz, itt van benned. Jól döntöttél, hogy eljöttél, ugye tudod? - mosolygott.
- Igen. Akkor nem ismertelek volna meg se téged, de a fiúkat. - vigyorogtam, mikor hirtelen Rose rontott be a szobába.
- 5 perced van, siess a színpadhoz. A világot jelentő deszkák. - kacsintott. Felnevettem.
- De hát, ez nem is deszka. Direkt megnéztem.
Együtt nevettünk, majd a színpad lépcsőihez érve mind a ketten a barátunkhoz sétáltunk. Megcsókoltam Louis mézízű ajkait, mire csak elvigyorodott és kezével megkereste az enyémet.
- Akkor, showtime? - kérdezte halkan.
- Showtime!