93. rész - "Hiányzol"

-Anette Smith, a banda jó barátja és Niall barátnője, felhívtam egy táncra. - mosolygott dolgavégzetten a fiú.
Miaf....
A légzésem is megakadt és nem tudtam hova nézni, kerestem a tekintetemmel a lányt, de nem volt meg, közben beugrott, hogy nem kéne feltűnőnek lennem, de mégis mocorogtam, mint akinek giliszta van a seggében, azon filóztam, hogy ez majd milyen áradatot fog elindítani. Az internetvilágról beszélünk, előbb fent vannak ott a dolgok, mint ahogyan mi megtennénk azt. Már biztosan tisztában vannak az emberek azzal, hogy én voltam az, aki ott volt, tudni fogják, hogy kamu az egész.
- Örülök, hogy ilyen mesésen sikerült az első koncert! - örvendezett a műsorvezető, azt hittem, hogy oda megyek, kiütöm a szép, jól megformázott, igényes kis székéből és péppé verem.
Persze, nem az ő hibája. Ezért fizetik. - Akartam kérdezni, mi lesz a következő állomás a turnén?
Feleszméltem, beszélnem kell, nem lehetek feltűnő.
- Most még az amerikai részénél tartunk a turnénak, északról délre, a legnagyobb városokba megyünk, de pontosan, huuu ... ezért nem születtem térképnek. Hova is megyünk, Liam? - néztem egyenesen a fiú szemébe, aki azonnal leolvasta rólam, hogy nem igazán tetszik valami. Előrébb hajolt ülésében, teljesen a műsorvezető felé fordult testtel, rá vonta a figyelmét. Irigyeltem. Hatalmas mosollyal, de egyben komolysággal tudott beszélni bárkivel, szerintem még akár arra is meg tudna győzni valakit, hogy öljön meg egy harmadikat.
Türelmetlenül ültem a székemben - ami amúgy szörnyen kényelmetlen volt - és próbáltam koncentrálni, figyelni a hatalmas mozdulatokkal beszélő férfira. Ez volt az első hivatalos interjúnk, nekem pedig nem az járt a fejemben ami a téma volt, hanem egy szám, amit azelőtt nyomtak a rádióban. Jó kis szám volt.
Miközben lábammal doboltam, észrevettem Jacket, a színfalak mögül integetni. Miközben őt figyeltem rájöttem, hogy tőlem kérdeztek. Érdekes fejet vágva néztem rá a műsorvezetőre, akinek sosem jegyeztem meg a nevét és próbáltam kicsikarni valamit. Még az is előbb jutott eszembe, hogy a fejem tuti a neten köt majd ki.
- Ne haragudjatok, csak .. van egy szám a fejemben és sehogy sem jut eszembe a címe. - nevettem el magam még kicsit rá is játszva, hogy a nézők elfelejtsék a tegnapi táncos alakítást. Niall elnevette magát, Harry összevonta a szemöldökét miközben mosolygott és rá is tett egy lapáttal:
- Dúdolj már belőle egy kicsit!
Rámeredtem, az ajkamra haraptam, majd egyre gyorsabban kezdtem a lábammal adni az ütemet. Mikor már elég kíváncsi arcot vágtak, csak akkor kezdtem énekelni. Síri csönd lett, nem hittem volna, hogy megtörténhet ilyen, de mind mélyen hallgattak. Majd meglepetésemre, de Harry csatlakozott. Meg is álltam végiggondolni, hogy "ez most komoly?", de folytattam és nem akartam elfogadni, de mintha összeértek volna a szálak, Harry nem tudta mit kell tennie, még ha Jack azt is hitte, Harry ugyanolyan volt, mint szokott. Barátkozó. Egy csepp jelét sem láttam annak, hogy felfogta volna, mit is akartunk elkerülni. Akkor már mindegy volt.
A műsorvezető elmosolyodott. Ez mit jelent? Műsorvezetőül azt, hogy "holnap már az újságokban lesztek", vagy mit?
- Áá, hagyjuk, úgy sem fog eszembe jutni. - legyintettem színészkedősen, hogy elterelhessem a szituációt. Éreztem a fájdalmat, mikor túlságosan összeszorítottam az öklömet, nagy levegőket véve, magamban mantrázva, hogy "nem, nem akarom". Hirtelen forró kezet éreztem a sajátom köré fonódni, akaratlanul is elmosolyodtam és Louisra néztem, aki felém vetett egy vigyort, majd visszafordult a műsorvezetőhöz. Megszorítottam kezét és nyeltem egyet. Utáltam a kínos szituációkat, sosem tudtam úgy viselkedni, ahogy meg volt adva.
Folytatták a tracspartit teljesen felesleges témákról beszélve, mint időjárás, amerikai viszonyok, bármi, ami abban a pillanatban nem tudott különösebben érdekelni. Lehet, hogy csak én fogom fel ezt ennyire komolyan? A fiúk hihetetlenül nyugodtan és barátságosan figyeltek a férfira, még ha séma témákról is volt szó. Be kell vágnom magam.
- Nem sokszor voltam Londonban, de az időjárás sose volt a kedvencem! Ki szereti a hideget? - nevetett megjátszósan a férfi.
- Ne is mondja! - szóltam fel én is szinte felháborodottan. - Európa közepéről származom, ahol esik ugyan, de nem ilyen mértékben és ilyen időközönként, szörnyen furcsa volt először nekem, be kell valljam, de ez is egy olyan dolog, hogy megszokja az ember.
Louis megharapta az ajkát, magába akarta fojtani nevetését, ám kissé sikertelenül, kuncogott rajtam. Megsértődött fejjel óvatosan oldalba böktem és próbálva nem figyelni rá beszélgettem tovább.

*

- Hu, gyerekek. - csapta össze kezeit Jack. Nem érdekelt akkor már, leültem egy ott árválkodó székre, a kezeimmel babráltam és fél füllel hallgattam a letolást.
- Harry - vett egy nagy levegőt. - Te mostantól csöndben ülsz és hallgatsz, Gwen, megpróbáltad.
- Mit? - hallottam a kérdést Nialltől.
- Nem tudom mennyire olvasol újságot, de ezek ketten benne vannak, mint egy pár, a táncos este óta.
Összeszorítottam az állkapcsom, meredtem magam elé, legszívesebben elmentem volna, de hát úgy nem lehet megoldani semmilyen problémát, még ha apróról is van szó. Pedig ez nem volt az. Fájt, mert úgy éreztem ezzel valamelyikőjüknek fájdalmat okozok, pedig nem akartam, egyáltalán, közben biztos voltam benne, hogy Louis nem utál. Mindig annyira elfogadó volt mindenkivel kapcsolatban.
Nem akartam észrevenni, de megláttam, hogy Harry egy pillantást vetett rám, majd előrenézett. Próbáltam kiokoskodni belőlük valamit, hogy mit gondolhat, de nem voltam egy médium, a szemei titokzatosak voltak, ahogyan nem gyakran látom őket.
Lassan felálltam, próbáltam nem kislányos sértődöttséget mutatni, ezért Louis mellé sétálgattam és megfogtam a kezét, amit ő egy mosollyal nyugtázott. Nem volt dühös. Jó jel.

Lassan telt az idő, a kocsiban ülve Liamék barátságosan beszélgettek, én pedig bámultam ki az ablakon. Esett. Az apró cseppeket versenyeztettem a szememmel, mint egy kisgyerek, mikor érdekes kérdés ütötte meg a fülem.
- Szerintetek a sajtó miért akar ennyire összeboronálni titeket, Harry?
Az ír fiú hangja viccelődő volt, Harry pedig hallgatott és mikor rápillantottam úgy tűnt, hogy leverte a víz. Egy frappáns válaszon törtem a fejemet, de végül annyit válaszoltam, hogy:
-  Mindig kell valami botrány.
Mosolyra húztam a szám, Niall pedig nevetve a fejét csóválta és nyomkodta a telefonját. Nem volt új hír, mind tisztában voltunk vele, hogy milyenek az emberek, amikor botrányról van szó.

*

- Beszélnünk kell.
Meglepődtem. Sosem támadott még le így soha, de akkor láttam a szemében a dühöt, talán, de nem tudtam pontosan kivenni. Ahelyett, hogy kinevettem volna, inkább komolyságot sugallva álltam föl a kényelmes fotelről. A fiúk elmentek kajálni, Harry pedig eddig bent aludt a helyén, talán filózott és most el akarja mondani.
- Kimegyünk? - kérdeztem.
Bólintott és hagyta, hogy előremehessek. Óvatosan lépkedtem a buszban, majd nagy hanggal kinyitottam az ajtaját, hogy a friss levegő beáramolhasson. Ez kellett.
- Figyelj, rohadtul utálom ezt. - kezdte el, már az ajtóban.Türelmetlenül lépett le a buszról, majd elnézett a távolba. Figyeltem feszült állkapcsát és összeszorított ökleit, az izmait a karján, ki akart adni magából mindent, persze ez nem történhet meg. - Utálom, hogy nem beszélhetek Veled.
Felém pillantott, majd várt a reakciómra. Én tétlenül dőltem neki a busz oldalának, gondolkozva azon, hogy erre mit is válaszolhatnék. Én is? Hát persze, hogy én is! De utálok kavarni, utálom, hogy át kell vágnom a fiút, mert egy dolgot viszont mind tudunk. Ő nem tette magát túl még.
- Én is. - válaszoltam mégis, majd lesütöttem a szememet.
Nem tudtam mit mondani, csak bántottam volna az idióta szavaimmal, amiket sosem gondolok meg, mindig átgondolatlanul mondom ki őket. Nem törhetem össze újra valaki szívét, hiszen eddig csak ezt tettem. Mikor feleszméltem már karjaival szorosan átölelt.
Meglepődtem és fogalmam sem volt, mit is csinálhatnék, erősen megszorítottam és a pulcsijába temettem arcomat.

- Hiányzol. - suttogta halkan, majd lassan elengedett és otthagyott.
Akkor döbbentem rá mit is mondott pontosan.