2013. január 17., csütörtök

86. rész: Pembroke Welsh Corgi

Beértünk a hatalmas csarnokba, s elragadott a hangulat. A sok ember, az izgés-mozgás, az a hatalmas színpad, mely az életet jelenti.
- Miss Rox, jöjjön velem! - ragadta meg a karom egy középkorú, szemüveges, nő. Rozsdás színű, erős szoknyát viselt, s egy szépen vasalt fehér blúzt, melyen egy kis tábla díszelgett, a nevével: Rose.
Bevitt engem egy hatalmas öltözőbe. Rögtön elámultam a hatalmas tükröt látva, s hogy az ajtón az én veme díszelgett. Elragadott.
- Miss Rox, ez az Ön öltözője, szembe van
a fiúké, innen néhány lépésre a színpad lépcsője, s ma megismerheti azokat az embereket, akik segíteni fogják Önt.
- Kérem tegezzen. - nézek rá furcsán mosolyogva.
- Nem.
- Én megpróbáltam. - huppanok bele a székbe, a hatalmas tükör előtt.
- Készüljön. - mondta hűvösen, majd kiviharzott az ajtón, melyen öt fej kukucskált be.
- Hali! - vigyorog boldogan Hazza.
- Szasztok! - integetek, majd hátrafordulok feléjük. Mindannyiuk arcán látszik az izgalom és az öröm egyben. Szinte kivirultak, mint egy virág.

- Akkor öt másodperc, aztán zúzás. - mondom a fiúknak azt amit a fülemben hallok.
- Jól nézek ki? - kérdezte esedező szemekkel Zayn, pedig 1. nem kellett kiöltöznünk, 2. mindig jól néz ki.
- Kamerák vannak kint Zayn, fel leszel véve. Csak figyelj, kimész, lenyomjuk és mehetsz haza hajat igazítani, addig is kócos maradsz, nem esz meg a fene. - kócolom össze kezemmel a haját. Visszaszámolnak, a fiúk kirohannak, örömkiáltás, én kifutok utánuk és meg is oldottuk. Nem akarok nyálas dolgot adni a közönségnek, valami maradandót alkotnék, valami olyan, ami a koromtól függően is érdekes, nem szokványos. Mondjuk ez nehéz, ha már szinte nem is én kezelem az ügyeket, inkább akik engem 'találnak ki'. Hülyén hangzik, tudom, de így van.

*

- Átrakhatnánk a Believe Again-t a végére. - ajánlja Jack.
- Semmiképp, azt kívülről fújják, jobban tudják mint én. - ekkor megjelenik az öltözőajtómban az öt nevetgélő fiú és az édesen mosolygó Anette.
- De még friss a klip, ezzel is pecsételjük meg a kijövetelt.
- Nem, soha nem, túlságosan szokványos lenne akkor, a legújabb dalom menjen a végére. Akkor a végén kapunk egy megdöbbenést, jobb mint az elején és sokkal hatásosabb.
- Gondold át, de szerintem megreszkírozható. - mondja mosolyogva, majd kilép az ajtón.
- Izgulsz már? - jön felém Louis, majd megfogom a kezét, miközben ülök a székemben.
- Majd holnap fogok. Nem fogtok tudni leállítani, drogozzatok be! - nevetek fel, mire Anette csak vigyorogva forgatja meg a szemét.
- Nagyon tetszett! - mondta.
- Imádlak. Á, el fogom rontani, ha rajtam múlik. Elesek az első fellépésemen, mekkora égés! - nyújtom ki a nyelvem.
- Nem fogod. Jó leszel! - bátorít, majd hozzáteszi: - Nem megyünk?
- Paul mondta, hogy mehetünk. - mosolyog Harold.
Anette elindul, de Niall-t visszatartom és belesúgom a fülébe:
- Ugye 3 nap múlva lesz a szülinapja? - kérdezem.
- Igen. - vigyorog. Ő az az ember, aki mindig tudja, hogy mikor ugrik ki a fejemből egy hülye ötlet. - Mit találtál ki?
- Kicsi, aranyos és nem macska, találd ki. - vigyorgok.
- Paul sosem engedné. - mondja szomorúan.
- Hidd el, ráveszem, vagy soha nem tudja meg. Nincs valami kedvenc kutyafajtája? Már mindegy igazából, nézz bele abba a szekrénybe! - mutatok huncutul a szekrény felé, amikor mér mindenki kiment a büfé felé, enni vagy inni. A fiú lassan elindul, majd kinyitja a szekrényt és szinte megtámadja lábát egy kis szőrpamacs.
- Úristen! - mondja hangosan, majd szája elé teszi a kezét. - Hogy a francba oldottad meg? - vigyorog rám.
- Annyira akartam már egy kutyát a lakásba.
- Hol lesz addig, míg mi turnézunk? - kérdezi döbbent arccal.
- Felfogadtam egy nagyon kedves nőt, nem is nő, inkább lány, aki velünk utazik majd és hotelben fog lakni, míg mi a buszban és ha nem leszünk ott, akkor a hotelben lesz a kutyussal. Nagyon kedves és igazi kutyabarát. - vigyorogtam, majd kezembe vettem a kis szőrgombócot. - Úgy hiányzik az otthoni kiskutyám. Nem örülne neki?
- Dehogynem, de hogy visszük ki?
- Dobozban! Csináltam neki tegnap egyet. Jó, ebben béna vagyok, de belefér, már csak el kell játszanunk azt, aki semmit nem tud az egészről.
- Milyen fajta? - vette kezébe a kutyust, aki nyalogatta arcát.
- Pembroke Welsh Corgi. - mosolygok, majd rákacsintok. - PUPPY TIME!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése