- Minden oké? - kérdezi Zayn, miközben nézzük a TV-t.
- Nem. - szomorodok újra el.
- Azóta nem beszél veled?
- Rám sem néz.
- Minden oké lesz. Harry olyan, mint egy hisztis kislány. - mosolygott rám Liam.
- Gondolod? - nevettem.
Felmentem a szobámba átgondolni ezt az egészet. Csak ültem, arcomat kezembe temettem. Végül is.. Mit hülyítem magam? Imádom Harryt, szívből szeretem, ez bármennyire is hangzik nyálasnak.
Kopognak, nyílik az ajtó, majd a várt személy közeledik felém és leül. Nem nézek rá, kissé idegeskedem.
- Szia.. - kezd bele, majd vakargatja a tarkóját idegességében.
- Szia.. - folytatom még mindig a padlót fürkészve.
- Figyelj.. É..Én nem akartam rosszat. Teljesen részeg voltam. Tudod, bármit megteszek, csak hadd segítsek! - nézett rám eget gyönyörködtetően szép kék szemeivel. Nem tudok mást mondani..Hihetetlen.
Nem szólaltam meg, egy ideig csöndben hallgattam, kíváncsi voltam, meddig bírja. Nem sokáig.
- Tudom, hogy dühös vagy rám, meg is értem, de kérlek, hadd segítsek. Nem szeretném, hogy emiatt a hülyeség miatt dühös legyen rád Harry, tudod... Nem akartam. - akad ki végképp, s arcát a kezeibe temeti.
- Semmi baj. - nézek magam elé.
- Tényleg? - érzem magamon újra szemeit.
- Igen. Nem tehettél mást. Részeg voltál, előjöttek belőled a hazug tények, de megértem, hisz ki nem szokott berúgni? Pont én legyek dühös? Részegebb voltam, mint te. - nevettem el a végét, de szívből, nem volt mű.
- Hazug tények? - értetlenkedik.
- Ne viccelj már velem. Az ,, újra szerelmes vagyok " sztori már elavult, minden második szerelmes, nyálas történetben ezt olvashatjuk.
- De ez nem az a sztori. - neveti el a végét.
- Akkor? - nézek rá, majd szemünk találkozik. Két gyönyörűen csillogó szeme teljesen megzavar, egyszerűen megbabonáz.
- Ez a ,, még mindig szeretlek" történet. Egy fokkal jobb. - kacsint, majd rám mered szemeivel, melyek égnek.
Nem kellett több, megcsókoltam. Visszacsókolt. Csókunk hosszú, szenvedélyes volt. Minden érzelem egyszerre akaródzott kijönni.
- Nem, nem, nem. - fordultam el. Nem néztem rá, de ő sem rám. Nem értette magát.
- É..Én nem akartam. - nézett maga elé összeráncolt szemöldökkel.
- Figyelj, hagyjuk ezt! - néztem rá. Ő rám nézett két szikrázó kék szemével, melyekből ömlött a megbánás. - El kell mennem! - fejeztem be, majd felálltam.
- Mi? - állt föl velem Louis. Nem bírtam ránézni:
- El kell mennem. Nem bírom tovább. Nem élhetek tovább úgy, hogy valamelyikőtöknek fájdalmat okozzak. Nem! - pakoltam ruháimat egy táskába.
- Nem! Nem mehetsz el! Egy család vagyunk, egy ilyen dolog nem választhat el! - húzott maga felé, én engedtem.
- Én vagyok a környék kaszanovája! Rosszabb, mint egy sarkon álló! Nem! - kezdtem a sírást.
- Sose mondj ilyet. - fogta meg kezeim, majd szemével az enyéimet fürkészte. Kezdtem lenyugodni, de könnyeim záporoztak.
- Pedig így van.. - húzódtam el, majd az ablakhoz léptem. Kint a levegő hideg volt, az emberek nagykabátban sétálgattak az utcán. - Ha maradok, változnom kell.
- Akkor változz! Én segítek! Legyünk barátok. Kérlek. - fogta meg kezem újra.
- Gyere velem! - húztam magam után, majd leviharoztunk a lépcsőn, ki az utcára. Az utcán szinte futottam, eléggé fáztam is. Ruhám egy kissé nagy top-ból, rövid farmerből és egy kis cipőből állt, semmi extra.
Odaértünk. Lou-t kint leültettem, én bementem. Elég sok ideig tartott minden, de Lou a telefonján babrált közben. Mikor kijöttem, ő nem hitt a szemének. Szája tátva maradt, nem tudta, hogy nevessen-e, vagy ne.
- Neked.. - kezdett bele, de elnevettem magam.
- Igen. Kék a hajam. - kifizettem, majd kiviharoztam Lou-val együtt. Mosolyogva néztem az ég felé, majd megfogtam hihetetlenül kicsi és kék hajamat. Ez kellett nekem. Őrült vagyok? Talán. Segített? Mindenképpen, szabadabbnak éreztem magam. Ez az igazi Gwen!
- Miért lett kék a hajad? - kérdezte hazafele Lou.
- Kellett. - mosolyogtam.
- Jobban érzed magad? - ölelt át. Rámosolyogtam, majd válaszoltam:
- Sokkal. Ez vagyok én, most teljesen másképpen érzem magamat. Őrült vagyok! - nevettem el a végét, mire Lou is nevetett. - Most kinevetsz? Köszönöm, mondhatom! - játszottam el a sértődöttet.
- Ne haragudjon, Királynő, Tudja, Ön mindennek a legjobbja! - hajolt meg, majd csak nevettünk.
- Neked.....- állt előttem a 3 fiú, már otthon.
- Jól látod. - vetem le magam a kanapéra, majd a fiúk ugyanolyan arckifejezéssel követnek.
- De..- értetlenkedik Niall, de közbevágok.
- Kék a hajam, igen, tényleg kék. - mosolygok rá, nevetve.
- Olyan más vagy.. - mosolyog már Liam is.
- Miért? - fogom meg hajam, majd nevetek én is.
- Jó értelemben. Olyan felszabadult, nevetős, őrült lettél! - nevet, vele együtt pedig mindenki.
- Miért csináltad? - kérdezi Niall.
- Harry-ért. Hogy egy teljesen más lány állhasson vele szemben, egy új Gwen, kiben megbízhat, s tudhatja, hogy a lány szívből szereti Őt. - mosolygok ártatlanul, mire mögöttem kapom a választ:
- Értem? - áll előttem az imént említett, szemei ragyognak, s mellette a csodálkozás is érzékelhető.
- Érted. - állok föl, majd megcsókolom. Visszacsókol, mintha mi sem történt volna. - Szeretlek!
Felmentem a szobámba átgondolni ezt az egészet. Csak ültem, arcomat kezembe temettem. Végül is.. Mit hülyítem magam? Imádom Harryt, szívből szeretem, ez bármennyire is hangzik nyálasnak.
Kopognak, nyílik az ajtó, majd a várt személy közeledik felém és leül. Nem nézek rá, kissé idegeskedem.
- Szia.. - kezd bele, majd vakargatja a tarkóját idegességében.
- Szia.. - folytatom még mindig a padlót fürkészve.
- Figyelj.. É..Én nem akartam rosszat. Teljesen részeg voltam. Tudod, bármit megteszek, csak hadd segítsek! - nézett rám eget gyönyörködtetően szép kék szemeivel. Nem tudok mást mondani..Hihetetlen.
Nem szólaltam meg, egy ideig csöndben hallgattam, kíváncsi voltam, meddig bírja. Nem sokáig.
- Tudom, hogy dühös vagy rám, meg is értem, de kérlek, hadd segítsek. Nem szeretném, hogy emiatt a hülyeség miatt dühös legyen rád Harry, tudod... Nem akartam. - akad ki végképp, s arcát a kezeibe temeti.
- Semmi baj. - nézek magam elé.
- Tényleg? - érzem magamon újra szemeit.
- Igen. Nem tehettél mást. Részeg voltál, előjöttek belőled a hazug tények, de megértem, hisz ki nem szokott berúgni? Pont én legyek dühös? Részegebb voltam, mint te. - nevettem el a végét, de szívből, nem volt mű.
- Hazug tények? - értetlenkedik.
- Ne viccelj már velem. Az ,, újra szerelmes vagyok " sztori már elavult, minden második szerelmes, nyálas történetben ezt olvashatjuk.
- De ez nem az a sztori. - neveti el a végét.
- Akkor? - nézek rá, majd szemünk találkozik. Két gyönyörűen csillogó szeme teljesen megzavar, egyszerűen megbabonáz.
- Ez a ,, még mindig szeretlek" történet. Egy fokkal jobb. - kacsint, majd rám mered szemeivel, melyek égnek.
Nem kellett több, megcsókoltam. Visszacsókolt. Csókunk hosszú, szenvedélyes volt. Minden érzelem egyszerre akaródzott kijönni.
- Nem, nem, nem. - fordultam el. Nem néztem rá, de ő sem rám. Nem értette magát.
- É..Én nem akartam. - nézett maga elé összeráncolt szemöldökkel.
- Figyelj, hagyjuk ezt! - néztem rá. Ő rám nézett két szikrázó kék szemével, melyekből ömlött a megbánás. - El kell mennem! - fejeztem be, majd felálltam.
- Mi? - állt föl velem Louis. Nem bírtam ránézni:
- El kell mennem. Nem bírom tovább. Nem élhetek tovább úgy, hogy valamelyikőtöknek fájdalmat okozzak. Nem! - pakoltam ruháimat egy táskába.
- Nem! Nem mehetsz el! Egy család vagyunk, egy ilyen dolog nem választhat el! - húzott maga felé, én engedtem.
- Én vagyok a környék kaszanovája! Rosszabb, mint egy sarkon álló! Nem! - kezdtem a sírást.
- Sose mondj ilyet. - fogta meg kezeim, majd szemével az enyéimet fürkészte. Kezdtem lenyugodni, de könnyeim záporoztak.
- Pedig így van.. - húzódtam el, majd az ablakhoz léptem. Kint a levegő hideg volt, az emberek nagykabátban sétálgattak az utcán. - Ha maradok, változnom kell.
- Akkor változz! Én segítek! Legyünk barátok. Kérlek. - fogta meg kezem újra.
- Gyere velem! - húztam magam után, majd leviharoztunk a lépcsőn, ki az utcára. Az utcán szinte futottam, eléggé fáztam is. Ruhám egy kissé nagy top-ból, rövid farmerből és egy kis cipőből állt, semmi extra.
Odaértünk. Lou-t kint leültettem, én bementem. Elég sok ideig tartott minden, de Lou a telefonján babrált közben. Mikor kijöttem, ő nem hitt a szemének. Szája tátva maradt, nem tudta, hogy nevessen-e, vagy ne.
- Neked.. - kezdett bele, de elnevettem magam.
- Igen. Kék a hajam. - kifizettem, majd kiviharoztam Lou-val együtt. Mosolyogva néztem az ég felé, majd megfogtam hihetetlenül kicsi és kék hajamat. Ez kellett nekem. Őrült vagyok? Talán. Segített? Mindenképpen, szabadabbnak éreztem magam. Ez az igazi Gwen!
- Miért lett kék a hajad? - kérdezte hazafele Lou.
- Kellett. - mosolyogtam.
- Jobban érzed magad? - ölelt át. Rámosolyogtam, majd válaszoltam:
- Sokkal. Ez vagyok én, most teljesen másképpen érzem magamat. Őrült vagyok! - nevettem el a végét, mire Lou is nevetett. - Most kinevetsz? Köszönöm, mondhatom! - játszottam el a sértődöttet.
- Ne haragudjon, Királynő, Tudja, Ön mindennek a legjobbja! - hajolt meg, majd csak nevettünk.
- Neked.....- állt előttem a 3 fiú, már otthon.
- Jól látod. - vetem le magam a kanapéra, majd a fiúk ugyanolyan arckifejezéssel követnek.
- De..- értetlenkedik Niall, de közbevágok.
- Kék a hajam, igen, tényleg kék. - mosolygok rá, nevetve.
- Olyan más vagy.. - mosolyog már Liam is.
- Miért? - fogom meg hajam, majd nevetek én is.
- Jó értelemben. Olyan felszabadult, nevetős, őrült lettél! - nevet, vele együtt pedig mindenki.
- Miért csináltad? - kérdezi Niall.
- Harry-ért. Hogy egy teljesen más lány állhasson vele szemben, egy új Gwen, kiben megbízhat, s tudhatja, hogy a lány szívből szereti Őt. - mosolygok ártatlanul, mire mögöttem kapom a választ:
- Értem? - áll előttem az imént említett, szemei ragyognak, s mellette a csodálkozás is érzékelhető.
- Érted. - állok föl, majd megcsókolom. Visszacsókol, mintha mi sem történt volna. - Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése