- Hagyjatok. Kérlek. - mondtam már sírva. Sokat sírtam, pedig nem vagyok egy sírós lány, de a gondolat, hogy mit tettem, elborzaszt.
- Muszáj beszélnünk. Mi már tudtuk, hogy ez lesz. - mondta Zayn, majd az ajtó becsukása után leültek mellém az ágyra. Fejemet elfordítottam, nem bírtam volna a szemükbe nézni. Miért nem dobnak ki? Megérdemeltem volna.
- Tudtátok? - kérdeztem olyan 5 perc hallgatás után. Meg kellett törnöm a csöndet.
- Tudtuk. Már akkor amikor idejöttél hozzánk. Harry és Te már az elejétől fogva szerelmesek vagytok. - mosolygott a kócos szőke. Szerelmes? Ilyen szavakat hozzám vágni..De még igaz is volt..
- Nem igaz? - kérdezte tudva a választ, Liam. Nem szóltam semmit. Elég volt a hallgatásom. Megölelt, majd annyit mondott: - Nem tehettél semmit.
- De Louis.. - kezdtem el sírni. Könnyek szöktek a szemembe.
- Louis-al ne törődj. Ő meg fogja találni a magának valót. Higgy nekem! - nézett rám Zayn.
- Most haza kell mennem. Vagy valahova. Egyedül. - mondtam már komolyan. Nem sírtam tovább. Elgyengültem volna tőle. A fiúk hagytak elmenni. Elmenni. Csak egy sétára.
Már olyan 2 órája sétáltam megállás nélkül. A friss szellő jót tett nekem, újjászülettem tőle. Csak nézelődtem az utcákon, majd néhány ember odajött hozzám:
- Szia! Annyira örülök, hogy itt vagy! Kérhetnék egy autogramot? - nézett rám az egyik csillogó szemekkel. Ha tudta volna mit tettem, nem lenne rám ennyire büszke.
- Én is? - mondta még egy, majd a többiek követték. Mosolyogva kezdtem el aláírni a kis papírfecniket, amelyeket az orrom alá toltak.
Mikor egy szőke hajú lányhoz értem, megszólalt:
- Hogy vagytok Louis-sal? - vigyorgott.
Először nem szólaltam meg, a mosolyom is lefagyott az arcomról.
- Nem érdemel meg engem. Szörnyű vagyok. - mondtam komolyan. Arcuk meglepettnek tűnt.
- Mi történt? - kérdezte ugyanaz a szőke lány.
- Nem szeretnék róla beszélni. - vágtam hozzá szegényhez, ugyanolyan komolysággal. Miért vele vagyok ilyen?
Aláírtam mindent, majd egy műmosollyal az arcomon baktattam tovább az utcákon. Nem nagyon figyeltem semmire. Cipőmet bámultam, miközben rohantam az ismeretlen felé. Összeütköztem valakivel..
Nem kellett ránéznem, illatából tudtam, hogy ki az.
- Harry. Bocsánat. - kezdtem el bőgni. Olyan bőgős vagyok, abba kéne hagynom.
- Nem tehetsz semmiről. - ölelt át szorosan. - Louis hazajön. - suttogta a fülembe, majd erre a mondatára elhúzódtam tőle.
- Mi? - nem mertem még Louis-al beszélni. Lábamat nem mozdítva álltam és Harry két zöld szemébe bámultam. Tudtam, hogy ha maradok, megint meg fogom csókolni. Vágytam rá. Megfordultam és gyorsan elrohantam. Tudtam, hogy nem menekülhetek. Ha most nem is követ, úgy is fogok vele találkozni és meg fogom csókolni. Muszáj lesz. Ezt nem tudom megmagyarázni, hogy miért.
Néhány utca futás után, kimerülten rogytam le egy padra. Azután egész nap ott kuksoltam, magamon gondolkozva, hogy mégis mit akarok. Szeretem Harry-t? Most komolyan? Nem. Nem szabad. De.. Akkor miért gondolok mindig rá? Miért érzem magamon az illatát? Miért vágyódom csókjaira? Miért???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése