- Megvárod míg felkel? - kérdezte nyugodt hanggal Harry.
- Meg. - hallottam egy ismerős hangot. Komoly volt, de egyben szomorú is. Louis.
Kinyitottam lassan a szemem, majd éreztem, hogy megtelnek könnyel. Nem néztem rá. Annyira szégyelltem magam.
- Nyugodj meg. Nincs baj. - mondta.
- Szörnyű ember vagyok. - kezdtem el sírva mondani.
- Nem vagy. - sóhajtott egyet. - Beszélnünk kell.
- Ne haragudj. - próbáltam kinyögni, de hangom elcsuklott.
- Nincs semmi baj. - nézett rám megbocsátóan. - Figyelj, én tudtam, hogy ez lesz. Már az elejétől. Tudtam, de azon kívül nagyon szeretlek. Nem tehetsz az egészről. Ha a szíved ezt diktálta, nem szíthatod le. - kezdett megtelni a szeme könnyel. Szomorú volt. - Tudom, hogy szereted Harry-t. Tudom. És bármennyire fáj, át kell engedjelek neki. Összetartoztok. Bármennyire szeretlek. Nekem te a legjobb barátom vagy, nem az akivel a sors összehozott. Kérlek, bocsáss meg. Ez lesz a helyes. Szeretném, ha barátok lennénk. - a végén elcsuklott a hangja és megölelt. Olyan szorosan ölelt, mint még soha. Minen összegyülemlett fájdalmát abban a pillanatban vezette le.
- Értem. - sírtam én is.
- Kérlek, kérlek, mondd azt, hogy nem megy ez az egész a barátságunkra. Kérlek, mondd, hogy barátok vagyunk. - nézett rám teljesen kétségbeesetten.
- A legjobb barátok. - sírtam és öleltem meg újra.
Sokáig öleltük egymást, majd a többiek is bejöttek végigölelni minket. Örültem, hogy a legrosszabb pillanatokban is számíthattam rájuk. Mikor minden ölelés megvolt, ezt mondtam Louis-nak:
- Találni fogsz egy lányt.. - mondtam félig zokogva. - Találni fogsz és boldog leszel.
- Találni fogok, lesz egy barátnőm, a fiúk és Te. - borult a nyakamba.
Sosem éreztem magam annyira gyengének, mint akkor. Az egyik felem sírt, mert elvesztette Louis-t, de a másik örült, hogy barátként visszakapta. Fáj is meg nem is..
Nem tudtam, hogy legyen tovább, sosem érzetem még magam ilyen elesettnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése