34. rész: Végre otthon!

Reggel furcsa, de egész fitten keltem. Tegnap délután mindent leszerveztünk. Ma már utazhatunk is haza. Végre! Hiányzott már a csönd, a nyugi és az erdő jellegzetes illata.
- Jó reggelt. - suttogtam Harry fülébe. Csukott szemmel mosolygott rám Nem köszöntött vissza, de megértettem, hisz korán keltem fel. Nálam a délben kelés a megszokott. De akkor.. 8 óra...Csoda!
Lementem a konyhába majd megreggeliztem. Müzlit ettem, semmit mást.
Niall-re lettem figyelmes. Két szikrázó szemével jött le a lépcsőről, majd intett nekem. Ez volt a "jó reggelt"!
- Jól aludtál? - kérdeztem mosolyogva.
- Ja. Ma megyünk, nem? - kérdezte.
- Igen. Várod? - csillogott a szemem.
- Kíváncsi vagyok Magyarországra. Sosem jártam ott..- mosolygott rám majd leült.
- Mit egyek? - biggyesztette le ajkait.
- Sajt? - kérdeztem egyszerűen.
- Mi van vele? - ráncolta össze szemöldökét.
- Szereted? - néztem rá.
- Igen, nagyon. - nem értette mit akarok. Megfogtam egy darab sajtot, néhány darabot levágtam róla, majd beraktam a mikróba. A mikró pittyegéssel jelezte, hogy végzett, majd én nagy egyszerűséggel kivettem és odaraktam Niall orra alá.
- Ez mi? - nézett furcsán a táljára.
- Sajt a mikróból. Semmi értelme amúgy, de finom. Edd meg. - dőltem neki a pultnak. Kíváncsi voltam rá, mit szól a nemes egyszerűséggel elkészített ételnek nem mondható valamire.
Megkóstolta, majd felcsillant a szeme.
- Ez baromijó!! - nézett rám.
- Tudom! - nevettem majd bementem a nappaliba, kezemben a kakaómmal. Jobban szerettem, mint a kávét. Levetettem magam a kanapéra, majd elővettem az egyik képregényemet. Ja igen... Imádtam a képregényeket. Tesóm mutogatta őket, majd egy idő után beléjük szerettem.
Loui cammogott le a lépcsőn, majd levetette magát mellém.
- Mizu? - mosolyogtam.
- Fáááradt vagyok. - csukta be szemeit, majd rám dőlt.
- Észrevettem. Örülsz, hogy ma utazunk? - kacsintgattam.
- Nagyon is..- mosolyodott el. - Amúgy mit olvasol? - ráncolta össze a szemöldökét.
- Képregény. - nevettem.
- Nem is tudtam, hogy szereted a képregényeket. Mióta?
- Már nagyon régóta. - fülig ért a szám.
Arra lettem figyelmes, hogy Loui olvasgatja a képregényt. Mosolyogtam közben, viccesnek tartottam amit csinál.

Később, mikor már mind fent voltak, megkérdeztem:
- Összepakoltatok? - szigorúan néztem.
- Igen, anyu! - szólt vissza Loui.
- Ne szemtelenkedj! - nevettem.
Hülyéskedtünk még néhány sort, majd elküldtem a fiúkat öltözni. Én is mentem, próbáltam valami hozzám illő összeállítást választani, így erre jutott a választásom:

- Te miért veszel nyáron is bakancsot? - nézett rám hülyén Hazza.
- Mert imádom. - mosolyogtam, majd vállba ütögettem. Persze csak viccből.
- Batman? Hogy jött ez? - nézett rám újra.
- Nem szereted azokat a lányokat akik szeretik a fiús dolgokat? - nyújtottam rá a nyelvem.
- Attól függ. Téged imádlak! - mosolygott, majd közelebb jött.
- Tényleg? És ha azt mondom: Star Wars, Vasember, Superman, Scott Pilgrim, Pókember, X-men, Indiana Jones, Keresztapa és Amerika kapitány? - nevettem viccesen a felsorolás után.
- Sose baj.- közeledett felém huncutan.
- De ez még nem minden. - húzogattam a szemöldököm.
- Így imádlak. - csókolt meg. Csókunk szenvedélyes volt.

Már közeledett az indulás ideje, szóval kiküldtem a fiúkat a kocsihoz. Elindultunk, de az úton a fiúk egyre izgatottabbnak tűntek. Egyre többet beszéltek Magyarországról. Érdekes volt látni, hogy a brit fiúk odavannak Magyarországért. Pont Magyarországért..:)
Megérkeztünk a reptérre. Sok fotós, meg ami kell, az ott volt. Mosolyogva mentünk fel a gépre, egyre izgatottabban.

Megérkeztünk. Nem hittem el. Anyáék már vártak minket a reptéren. Mindent eldobva futottam hozzájuk.
Anyumat úgy öleltem meg, mint még soha. Nagyon hiányzott már. Mosolyogva öleltem meg, majd lehajoltam és megsimogattam a kis kutyusomat. Azután Ben jött oda hozzám, fülig érő szájjal. Ugyanúgy fogadtam, mint anyumat. Azután Apukám jött.. Rámosolyogtam, majd megölelt. Nem volt rám dühös. Örültem.
- Jaj, a fiúk! - csaptam a fejemre, hiszen elfelejtettem.
Odalökdöstem a fiúkat a családomhoz, majd mindenkit bemutattam mindenkinek. Ben meglepődve, de nagy mosollyal fogadta a fiúkat.
Beültünk a kocsiba és elindultunk. Közben a szüleimmel beszéltem, meséltem mindenfélét, persze magyarul. A fiúk furcsán néztek rám. Direkt beszéltem tovább magyarul, olyan jól esett végre az anyanyelvemen beszélni! Elszoktam tőle..
Megérkeztünk. Hihetetlenül hiányzott már. A fiúk csak csodálkozva álltak meg a ház előtt. Hasonlóképpen nézett ki, mint ez:

Imádtam ott lenni. Mosolyogva futottam be, majd levetettem magam az egyik kanapéra. Belélegeztem jellegzetes, nyugtató illatát, majd felfutottam a szobámba. Levetettem magam oda is, majd futottam tovább. Átvettem a ruhámat, amik ott maradtak régebbről és abban jöttem ki.

Ezt a ruhát vettem fel, plusz semmilyen cipőt, ebben a házban mindig mezítláb voltam. Lefutottam a fiúkhoz, akik a nappaliban ámuldoztak éppen... Rájuk mosolyogtam majd felfele tereltem őket a lépcsőn. Mindenkinek megmutattam a szobáját, majd megmutattam nekik az enyémet:

- Milyen jó! - ámuldozott Hazza.
- Csukd be a szád, beleszáll a légy! - nyomtam oda tenyerem a szája elé. Felnevetett.
- Minden olyan.. Természetes. - szögezte le Zayn.
- Ezért imádom. - ugrándoztam. Végre itt voltam! És még nem láttak mindent! A patak, az erdő, a kert, meg més sok-sok más dolog várt rájuk. Nem tudták, mennyi dologban vesznek még részt, de érdekesen festettek. Túl "modernen" ehez a házhoz. Csőnadrág, meg ami kell.. Felnevettem.
- Mi az? - kérdezte röhögve Loui, majd leült az ágyamra.
- Olyan.. városian néztek ki. - nevettem tovább.
- Tényleg. - vetetett egy szempillantást rám Liam. - Te mezítláb vagy? - nevetett.
- Itt mindig. - mosolyogtam..
Odamentem Harryhez majd megcsókoltam, mire ő belemosolygott csókunkba.
- Gyertek fiúk. - intettem nekik, majd elindultam az erkély felé. Kinyitottam az ajtót, majd szemünk elé tárult a gyönyörű látvány..