44. rész: "Én bízom benned!"

- Még egyszer mehet? - kérdezte kedvesen Jack, a felvétel után.
- Mehet. - nevettem. Kissé fáradt voltam már, de a nap még tart. Ha belegondolok még csak gyakorlom a dalt, még fel sem vesszük. Nem nyafoghatok.
Éneklésem betöltötte a szobát, s időről-időre egyre egyszerűbben, könnyebben jöttek a hangok. Kezdtem elengedni magam.

- Szép volt, Gwen! Mára ennyi lenne, akkor legközelebb holnapután lesz a felvétel. - válaszolja kedvesen Jack. Én szinte lerogyok a székemről, ölelkezem egy kört, utána hazamegyek.
Lábaim nem sokáig bírják, pontosabban a kanapéig.
- Így elfáradtál? - nevet rajtam, Zayn.
- Nagyoooooooooooooooooooon. - válaszolom, de szinte már alszom. A fiúk felinvitálnak, de mielőtt felmennék, leszólok Niall-nek:
- Ma is elmész? - szemei megcsillannak kérdésemre, majd halkan válaszol:
- Igen. - mosolya levakarhatatlan, észreveszem, hogy ki is öltözött.
- Vigyázz rá! - mosolyodok el, majd felfelé baktatok a lépcsőn. Igaz nem ismerek vagy tudok bármit is, de biztos, hogy lány áll a dolgok hátterében.

A reggeli nap élesen világított szemembe. Kissé talán későn keltem.
- Harry? - kérdezek, de helyette csak egy nagy horkantást hallok.
- Ne-Hor-Kolj-Itt-Nekem! - tagolom, miközben minden szótagnál megütöm egy párnával.
- Miért bántasz már itt, korán reggel? - bújik el takarója alatt.
Nyugodtan megnézem a telefonom, ami 11:30-at mutat.
- Fél 12 van. A lusta mindenedet! - ütlegelem tovább, de már ő is visszaadja. Egy idő után, már lemegyünk, de a fiúk nincsenek egyedül.
Egy kéken ragyogó, csodálkozó szempárba ütköztem. Haja szépen ápolt, tekintete kedves. Nyugodtan, keresztbe tett lábbal ül a kanapén, kissé meg van szeppenve. Először én is ilyen voltam, most meg ütlegelem őket. Széép!
- Sziasztok! Anette vagyok! - köszöntött minket egy mosoly kíséretében. Nem tudtam őt hova tenni még, de  kedvesnek tűnt.
- Jajj, láttalak a twitteren. Most már legalább tudjuk, hogy Niall miért nincs sosem itthon. - mosolygott mellettem a göndörke, utána egészen feltűnően Niall-re kacsintott.
- Gwen! Örülök! - mutatkoztam be én is. Anette feltűnően vizsgálgatta kék színű hajam, gondolom furcsállta. Nem mindenki járkál kék hajjal.
Leültem a fiúk mellé a kanapéra, tovább vizsgálgattam a törékenynek tűnő lányt. Gyönyörű arca rögtön megragadott. Idegesen tördelte kezeit, s harapta ajka alját. Talán észrevette, hogy figyelem, ezért is idegeskedett még jobban.
A fiúk ötlete a filmezés volt, de mivel már minden egyes filmüket 25-ször láttam, gondoltam ezt kihagyom. Anette arckifejezése sem mutatta a tetszését, ezért mi inkább kivonultunk a konyhába. Úgy éreztem, még kicsit tart tőlem, de ha belegondolok.. Mindig is tartottak tőlem az emberek.
Arckifejezésen erőteljes, nem fél. Mostani zord külsőmmel pedig még inkább üldözöm az embereket. Miért? Legtöbbször feketében, farmerben járok, nem tagadom a szegecseket és imádom a bakancsaimat. Kék hajam csak ad egy pluszt ehhez.
A lány tökéletes arca kissé bizonytalan volt, s hirtelen mondatra nyitotta száját:
- Ahogy láttam neked sincs kedved filmezni. - kezdett bele, mire csak bólogattam, komolyan figyelve arcát. -  Arra gondoltam, hogy már borzalmas a hajam és mivel mesélted, hogy nemrég váltottál át, gondolom ismersz itt valami jó szalont és elmehetnénk lenyírni a sörényem. - darálta le egy szuszra. Beszéde közben kezeivel mutogatott, ami megmosolyogtatott.
- Benne vagyok. - mosolygok rá, hogy ne higgye, hogy egy őrült banya vagyok. - Menjünk!
Lebeszéltük a fiúkkal, hogy hova megyünk, bár a nagy filmezésbe rám sem hederítettek. Végül már a zsarukat hívják, mert nem figyeltek rám!
Az út nem volt sok, élveztem amint a hideg szellő megcsapja forró testemet. Lépéseink zaját elnyomta az autók dudálása, emberek beszélgetése.
A szalon most is nyitva várta vevőit, így én már jártasan sétáltam be.
- Miss Rox! Jöjjön beljebb! - mióta énekelek, egyre többen kezdenek tisztelni. Ezt eddig magatartásom és stílusom miatt nem adták meg, max. a félelmet.
- Ennek a hölgynek kéne az új frizura, erre gondoltam. - mutatok rá az egyik képre, melyen egy pont Anette-hez illő haj díszeleg.
- Már kezdem is. - siet az olyan 50-es éveiben járó nő. Műkörme erősen virít, míg a combközépig érő pöttyös piros ruhája kiemeli vékony alakját.

A lány arca kivirult, miközben megtekintette magát a tükörben. Gyönyörű aranyszínű haja csak simán omlik a vállára, de a változtatás még szebbé teszi.
Otthon a fiúk csodálkozva figyelik Anette új haját, én pedig elismerően bólintok. Gyönyörű.
A vacsora (mert így elment az idő ) gofri lett, amit mi ketten, nőneműek, készítettünk. Látnotok kellett volna Niall arckifejezését. Ugrált a boldogságtól.

- Fent vagy még? - kérdeztem Harry-től az ágyban.
- Igen. - morog egyet, de szerintem a kérdést sem hallotta. Kap tőlem egy puszit, majd én kiszállok az ágyból. Magamra kapom Harry egyik pólóját és egyik alsónadrágját. Így menő.
Csöndben, lábujjhegyen haladok a folyosón, mikor beszélgetést hallok. Niall szobája egy centire van nyitva, én pedig kapok az alkalmon, egy kicsit hallgatózom.
- Ébren vagy még? - kérdezte Niall.
- Igen, miért? - Anette hangjában hallani lehetett a boldogságot, s hogy örül annak, hogy Niall ott van vele.
- Nagyon élveztem a tegnapi és a mai napot is. Én szeretlek An és nem csak barátilag. Ez már nálam több. Nem tudom, hogy te mit érzel, de nem tudom magamban tartani. Szeretlek, teljes szívemből! - Niall kifakadása hatalmas mosolyt csalt arcomra. Szívéből beszélt, tudtam.
Gondoltam továbbmegyek. Elég volt ennyit tudni, már boldoggá tett. Örülök, hogy megtalálták egymást.

* Másnap Reggel *

- Jó reggelt! - köszöntött Anette. Én elég korán keltem, én sem értem miért, de más addig nem volt lent.
- Szia! - fordultam oda. Öltözékem ugyanaz volt, mint este és ez Anette-nek is feltűnt, kissé méregetett. Nem vettem zokon, csak elmosolyodtam rajta. Ha nem lett volna ott, tuti feküdve röhögnék. De most tartom nőiességemet, s nem mutatom meg az őrült Gwen-t. Majd megismerheti, de még nem ismerem elég ideje, nekem még kell idő.
- Hogy-hogy ilyen korán keltél? - kérdezte Tőlem.
- Őszintén? Fogalmam sincs, de ha belegondolok akkor ma amúgy is felvételem lesz. - mosolyogtam kérdésére. - És Te?
- Hát..Jó a kérdés. Tudod olyan hihetetlen estém volt, hogy még most sem hiszem. - arca elpirult.
- Tudom. - mosolygok, majd belekortyolok kávémba.
- Tudod?
- Tudom.
Egy perc kínos csönd. Anette értetlen arckifejezéssel, félve kérdezi:
- Honnan?
Egy ideig én is vártam a válasszal. Nem akartam azzal kezdeni, hogy az egyetlen normális estéjüket kihallgattam, szóval mentőakcióba kezdtem:
- Niall napok óta, sokszor megy el, mindig mosolyog. Ez nem az ő stílusa, kivéve az első. Én tudtam, hogy megismert valakit. Bíztam benne, hogy nem használja ki a lányt, bár ez vicces, hisz miért tenné? Nem lenne rá oka, meg ha belegondolsz ő nem olyan. - itt komolyan meredtem a szemébe. - De a szemében láttam valamit. Valami mást, mint eddig. Eddig maximum a kaja nyerte el a teljes 100 %-os tetszését, de akkor jöttél Te. A fiú megbabonázva, s mint élete párját, mutatta be nekünk azt a lányt, aki tökéletesen illik hozzá. Téged.
Szavaim a lány arcát csodálkozással, s mérhetetlen örömmel láttam el. Szemei ragyogtak, tisztelettel meredt rám. Komolyan néztem szemébe, ami majdnem felrobbant örömétől, de tartóztatta magát.
- Mennem kell öltözni. - sóhajtottam. - Vigyázz Rá! Én bízom benned! - azzal méltóságteljesen álltam fel a székről.
Tekintetét elhaladásomkor éreztem, éreztem hogy két szemével engem figyel, míg fel nem érek.