49. rész: Menekülés minden elől

- Elmondani neki mindent. Legalábbis én ezt tenném. - rántja meg a vállát. - Az érzéseidet. Azok ellen nem tehetsz semmit.
- Értem. Én is erre gondoltam..csak félek Harry reakciójától. Vagy hogy emiatt Louis-val összevesznek.
- Nem kell félned, biztosan megérti, hogy nem tehetsz semmit az érzéseid ellen. Meg kell értenie. Akkor meg hülye, ha összeveszik Louis-val. Hiszen tudja, hogy milyen szép vagy, nem kéne meglepődnie, hogy Louis-nak is tetszel. - mosolyog felém, mire felnevetek. Segít felállítani. - Na, menj át Harry-hez és beszéljétek meg! - invitál az ajtó felé. Félve, de kilépek.
- Oké, főnök! - nevetek. - Köszönök mindent! - ölelem meg, majd elindulok.
Lépteim hangja egyenletes volt. Megálltam az említett ajtó előtt, s a kopogások után beléptem.

*később*
- Megjött a kaja! - ordította el magát Niall, An-el az oldalán.
- Mit ordítozol? Itt vagyunk pár méterre tőled, te idióta! - állt fel Zayn, majd elveszi Niall kezéből a két zacskó kaját. Ide látom, hogy Nando's.
Anette rám nézett, én pedig műmosollyal az arcomon kacsintottam rá. Felálltam, elindultam a szőkeség felé, s magam után húztam. Elég jó színész vagyok, ezért Anette arcán örömöt véltem felfedezni. Mosolyom hazug volt, de a többiek előtt nem tehettem mást..
- Na? - kérdezte An, Louis szobájában. A lány két gyönyörű kék szeme ragyogott, s arca felderült az izgalomtól.

- Bízol bennem? - kérdezem komolyan a szemébe nézve.
- Persze. - válaszolja halkan. - Miért?
- Segítesz? - kérdeztem, arckifejezése pedig értetlen volt.
- Persze, de miben? - kérdezte kicsikét erőteljesebben.
- Ha nem jössz velem, megértem, de nekem mennem kell, muszáj, különben szétverem a falat. - a lány arca egyre szomorúbb, s kétségbeesettebb lett, ezért csak kissé könnyezve magam után húztam. Elmondtam a fiúknak, hogy sétálni megyünk, majd szinte kitörtem az ajtón. Csak futottam, An-t magam után húzva. Végül, hagytam, hagy jöjjön utánam, elengedtem, de rohantam. Nem értette mi bajom, ő csak rohant utánam, ordítva.

Megérkeztünk egy hatalmas épület elé. A szél fagyos volt, de két kimelegedett testünket nem érdekelte. Berontottam az ajtó, s elindultam egy kisebb pult felé. Nyakamból kikaptam a belépőt, hisz az csak lógott, mint egy nyaklánc. Na, ezaz, az emberek szeme megakad a bakancsomon, s a szegecseken, meg természetesen a hajamon, nem is tudják, hogy délutánonként hol vagyok.
- Hol vagyunk? - kérdezte halkan, a törékeny lány, mikor beértünk a terembe. Izzadtság, erős férfiak között.
- Mindjárt ott. - mondom komolyan. Szegény lány. Nem akartam vele komoly lenni, de ha az nem lennék, akkor biztosan bőgnék. A kezem így is remegett, ezt Anette is észrevette.
Elértünk egy szekrénysorhoz, majd villámgyorsan előkaptam zsebemből a kulcsokat, s nyitottam az ajtót. Felkaptam amit kellett, s elindultam.
- Kérlek, ide ülj le. - mutatok komolyan egy pad felé, majd ő félve megteszi kérésem.
- Minden oké? Hol vagyunk? - kérdezi szinte remegve a lány. Vetek felé egy biztató pillantást, amit ő ugyanolyan félelemmel fogad. Én is féltem először.

Erőteljesen ütök bele az előttem lévő boxzsákba, mire a padon ülő lány belerezzent. Könnyeim kezdtek folyni, miközben folyamatosan ütöttem. Ütéseim messze tolták el a célpontot, majd megint visszatértek. An meg sem mert szólalni.
- Ne haragudj. - suttogtam, majd összetörten rogytam le a földre. Engedtem, hogy a sírás rázhassa testem.
- Mi a baj? Mi történt? - jött oda hozzám a mindig gyönyörű lány.
- Nem így ismertél meg, igaz? - néztem rá könnyes szemeimmel. - Erősnek látszom, mindig kitartónak. Nem fél. Nehéz. Nagyon nehéz. - hajtom le fejem.
- Miért jöttél ide? - kérdezi.
- Muszáj volt idejönnöm. Mindig ide jövök. Senki nem tudja, csak te.
- Mindig ide jössz?
- Mindig. Ha valami fáj, boldoggá tesz vagy megrémít. Tudom, nem valami nőies. Főleg nem sírni.
- Ne mondd ezt. Meséld el, mit beszéltél Harry-vel.
- Bementem, és elmondtam neki mindent. Mindent. Ő felhúzott orral elmondta, hogy tudta, hogy ez lesz. Ekkor kiakadtam. Hiszen..nem is tudom megszámolni hányszor kértem bocsánatot. Hányszor esedeztem. De én esedezzek? - ekkor fölálltam, intettem, hogy lépjen hátrébb, majd újrakezdtem ütéseimet, közben mesélve:
- Azt mondta, hogy nem érdemlek meg senkit, mert hogy mindenkit elhagyok. Igaza van. Egy sarkon álló senki vagyok. De egytől buktam ki. Azt mondta, hogy sosem szeretett teljesen. Tudom, hogy hazudik! TUDOM! MIÉRT NE SZERETETT VOLNA? NEM VOLTAM JÓ SZERETŐ, NEM FEKÜDTEM LE VELE ELÉGSZER? MI? MI LEHET AZ, AMIÉRT NEM SZERETETT? MIÉRT HAZUDIK A SZEMEMBE? TÉNYLEG ÍGY GONDOLJA? FELESLEGESEN SZERETTEM? - ekkor visszazuhantam. Földet érésemkor Anette hirtelen összerezzent, s odafutott hozzám. Kezei remegtek a vállamon. - Én szerettem őt. - suttogom.