- Gyere, éhes vagyok. - húzott fel Niall. Kicsit furcsálltam, de örültem neki, mivel kezdtem megnyugodni.
Beértünk a konyhába, majd meg sem szólaltunk.
- Tudom, hogy tudod. - nézek rá komolyan.
- Miért nem szóltál? - kérdezi, reménységgel szemében.
- Nektek így is van elég dolgotok. - legyintek, majd tovább fürkészem a padlót.
- Ez nem mentség.
- Kérlek, ezt hagyjuk.
- Tényleg mindig oda jársz? - kérdezi, mire felkapom a fejem. Könnyes szemeimmel, szomorúan nézek fel rá.
- Mindig.
Egy kis szünetet hagy, utána hozzáteszi:
- Mióta?
- Mióta? Beleszámít, hogy még otthon is oda jártam? Nem hinném. Bár, ki tudja. - nevetem el magam keservesen. - Nem lenne lelkem megszólalni, ennyi.
- Rá tudod venni magad. Nem ismerek nálad erősebbet. - sosem esett még ilyen jól egy szava sem.
- Nem menne, ráborítanám az asztalt. - közönyösen válaszolok.
- Mondjuk lenne esélye. - tetteti az elgondolkozót - Legalább túltennétek magatokat rajta.
- Egy csonttöréssel?
- Nem egy lenne az.
- Akkor meg pláne.
Morfondírozva rápillantok. Kócos haja ide-oda áll, de mondjuk ez nála megszokott, jól áll neki. Tréningfelszerelésbe van öltözve, kényelmesen otthonra.
- Egy perc múlva itt sem vagyok, vagy mondd amit akartál. - közlöm vele, kisebb mosollyal.
- Én már ajánlottam egy asztalt.
- Azt akarod, hogy összeverjem Harry-t? Meg lenne rá az esély, de hol a kihívás? - nevetem el magam.
- Csak azt akarom, hogy beszélj vele. De mentőtervnek tényleg ott az asztal. - mosolyodik el, majd szemeimet fürkészi.
Hirtelen nyílik az ajtó. Belép rajta An, mellette Harry.
- Ömmm.. sziasztok! Niall, egyedül hagynál minket? - kérdezi Harry. Pompás! Pont mikor meg volt az a csekély esélyem is, hogy az ajtó nyílásával kimenekülhetek innen. Vagy nem gondolok az asztalokra.
Niall kimegy, az ajtó csukódik.
- Beszélni szeretnék veled. - szólal meg, kissé félő hanggal.
Nem szólalok meg, rá sem nézek.
- Bocsánat. - folytatja.
- Ennyi? - kérdezem.
- Nem. Elmondom az igazat. Nem találkozgattam azzal a lánnyal, egyszer találkoztunk és ÉN csókoltam meg. Hogy miért? Mert nem bírtam elviselni, hogy a barátnőm mást szeret. Tudtam. Már az elejétől tudtam, hogy ez lesz és hogy Louis-t választod. Fájt, és nem akartam elhinni, hogy elhagysz.. Ezért én előbb megtettem. Még most is fáj. Mikor elnézlek titeket, ahogy kettesben jöttök le a lépcsőn, mikor hirtelen őt csókolod meg helyettem, őt öleled. Lehet, hogy nyálas, nőies senkinek látszom, de hazudok. Hazudtam, mikor mindazt mondtam neked. Hazudtam. De.. te mit tettél volna a helyemben?
Kérdésére nem tudok válaszolni. Fáj így látnom őt.
- Ne sírj. - ölel meg. - Nem érdemlem meg a könnyeidet. Hazug vagyok.
- De mit tehettél volna mást? Ezaz! Semmit! Nem akarom, hogy ez legyen. Nem akarom. - dőlök bele mellkasába, majd keservesen sírni kezdek. Nem tarthatom vissza..
- Mi történt? - kérdezte tőlem An, mire megöleltem. Odamentem mindenkihez, majd megöleltem. Nem akartam mást, csak nyugodtan lenni.
Vége van.
- Kérlek ne haragudjatok rám. Szeretek titkolózni. Valami miatt.. Nem is értem magam. Nagyon régóta járok boxolni, oda járok délutánonként. Annek volt szerencséje megtudni, milyen érzések kavarogtak bennem, de most elmondom, amit el kell.. köszönöm. - nézek feléjük, mire mindannyiuk szeme felcsillan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése