50. rész: Audrey Williams

A szőke lányban láttam meg a reményt. Csak benne.
Két mindig szeretettel teli kéken ragyogó szeme, erős, de egyben törékeny lelke. Minden. Ő az akiben, teljes mértékben megbízom.

Segített hazamenni. A fagyos szél megcsapott bennünket. Éreztem jóleső tenyerének biztos melegét, ahogy belém karolt, s követtem lépéseit.
Intettem egyet, bár kezeim szinte leszakadtak. An felkísért a fürdőbe, előkészített mindent, utána megszólalt:
- Most belefekszel és egy óráig nem akarom, hogy kigyere.Itt a telefonom, netezz, hallgass zenét, van rajta néhány könyv, olvass vagy amit akarsz. Egy óra múlva jövök, addig meg ne lássalak! - mondta, majd nyugodtan kiment. Szemeimmel végigkövettem lépéseit, majd becsukva szemeimet, elmerültem az álomvilágban.

- Szia. Jobban vagy? - kérdezte An, majd érdekesen szemléltem, hogy Zanytől jött ki. A lány arckifejezése szomorú, meggyötört volt, de nem csak miattam. Túlságosan ki tudom szűrni ezeket a dolgokat. Szemei nem hazudnak jól.
- Valamivel. Mit kerestél Zaynnél?
- Semmit. - legyintett, majd elindultunk a vendégszoba felé. Két személynek volt megágyazva, ezért leesett, hogy velem alszik. Nem tudom neki elégszer megköszönni.
- Melyik oldal? - kérdezte majd rámutattam a jobbra. - Oké, akkor én itt alszok. - telepedett le helyére.
Éreztem An hangos levegővételeit, ahogyan bántja valami. Tudtam. Mindig is megéreztem, ha valakinek szerelmi bánata van, vagy hasonló most pedig nem tudok másra következtetni, ez mind miattam van.
- Fent vagy még? - kérdeztem tőle, bár a választ tudtam.
- Fent. - válaszolt rekedtesen, félénken.

- Elmondhatod neki. Beszéld meg vele. - mondom, majd nem kívánok többet szólni.
A lány megmoccant, majd halkan megkérezte:
- Honnan tudtad, hogy ez történt?
Nem válaszoltam neki. Látszott rajta, de helyette csak megfogtam a kezét, megszorítottam, majd vetettem felé egy komoly, de mély tekintetet. Arcán sápadt vonalak húzódtak, meggyötörtnek tűnt. Elfordultam, s hagytam aludni.

*Másnap*
- Elmentem reggelizni, rendben? - kérdezem Anette-t, miután ő komolyan végigmér.
- Ebben akarsz elmenni? - kérdezte.
Volt rajtam egy hosszított póló, egy szegecses farmermellénnyel. Egy kis fekete, díszekkel ellátott shortnadrág alatt volt egy fekete harisnya, majd arra a fekete bakancsom. Hardcore.
- Megijesztem az embereket? - kérdezem, halvány mosollyal.
- Csak egy kicsit. - kacsint rám, majd elenged utamon.

Hűvös, fagyos szél lóbálta hajamat, miközben sétáltam a jól megszokott irányba. Szeretek egyedül reggelizni, meginni egy jó kávét, vagy hasonlót, ezt most sem hagyhattam ki.
Az épületbe beérve sok arc vidult fel, s sok csillogó szemet láttam magam előtt. Néhány rajongó rögtön odajött, egy autogrammért, én pedig boldogan adtam vissza nekik az aláírt cetliket. Szinte el sem hiszem. Híres vagyok, nemsokára saját videó klippem is lesz, olyan ez, mint egy álom.
Akkor vettem észre, hogy az étterem dugig tele van. Megrendeltem azt amit kértem, majd leültem az egyetlen üres asztalhoz, egy kétszemélyes asztalhoz.

- Bocsánat, leülhetek? - ekkor felnéztem. A lány, ki engem szemlélt azon nyomban összeszorult torokkal meredt rám, ahogy felnéztem. Talán megismert? Az is lehet.
- Persze. - mondom komolyan, majd folytatom az evést, s a gyűrűim babrálását. Így megszámolva 16 gyűrű volt rajtam. És eddig nem is vettem észre.. Gratulálok, Gwen.
A lány feszülten, de egyben kíváncsian figyelt, ezt rögtön megéreztem. Néha visszanéztem rá, de akkor elnézett, mintha mi sem történt volna.
- Bocsánat, de nem te vagy Gwen Rox? - kérdezi félénken.
Ekkor egy oldalas mosoly kíséretében felnézek rá, majd válaszolok:
- De. Örülök, hogy megismerhettelek. - nyújtom kezem, mire megrázza. Furcsán méregeti érdekes színű, kék körmeimet és gyűrűim számát. Minden kék. Hülye vagy, Gwen.
- Én is nagyon örülök. - mosolyog rám 100 vattos mosolyával.
- Honnan jöttél? Látszik, hogy nem ismered a helyeket. - mosolygok rá vissza.
- Magyarország. - ekkor megakadt valami a torkomon. Felnevetve tettem hozzá.
- Milyen rég nem voltam otthon. - bámultam ki az ablakon, majd észrevettem, hogy esik.
A lány gyönyörű szemei hatalmasra nyíltak, majd szinte hallani lehetett, hogy álla találkozik a csempével, majd koppan egyet.
- Te magyar vagy? - kérdezi.
- Igen. - válaszolok magyarul.
- Úgy örülök, így könnyebb beszélni. - könnyebbül meg, majd rám mosolyog.
- Mi a neved? - kérdezem már én is felszabadultabban.
- Audrey Williams.
- Látom már megettél mindent, Audrey. - mutatok tálcájára, mire bólint egyet. - Nem akarsz csinálni valamit?