Beesteledett. Louis nem akart hazaengedni, de muszáj volt mennem. Apu már várt. Ezzel győzködtem Őt is, magamat is. Eddig minden olyan gyorsan történt. Még át kell gondolnom néhány dolgot. Még mindig hihetetlen. SAM! Basszus! Két napja folyamatosan hanyagolom, de most van egy jó okom. Sőt kettő is: One Direction ezenkívül Louis Tomlinson. Imádtam. Minden egyes dolgát, a hülyeségeit és vele együtt mindent. Úgy éreztem magam, mint egy álomban. Ne, még mindig ne csípjetek meg! Belehalnék, ha csak álom lenne. Nem vágytam vissza az előző életemhez. Csak ezt imádtam, de minden egyes percét.
- Szia! -öleltem át utoljára Louis-t aki nem akart egyedül elengedni, de én ragaszkodtam hozzá. Elindultam hát, nagy nehezen, mert mind az 5-en visszaráncigáltak a házba. Végül már ténylegesen elindultam.
Mindenfélén gondolkoztam útközben. Már egy ideje sétáltam amikor futásokat hallottam magam mögül. Gyorsabban kezdtem sétálni. végül már futottam, de az a valaki megfogta a kezem. Megfordultam és megláttam Őt.
Két zöld szeme meredten nézett rám. Tudtam, hogy ki Ő. De nem akartam elhinni. Miért követett? Most dühös rám? Megszólaltam, de betapasztotta a számat...A sajátjával..
Nem hittem el. Szorosan magához ölelt és úgy csókolt. Próbáltam elszabadulni, de ennyit mondott:
- Muszáj volt. - nézett rám a két zöld szemével, nem bírtam elnézni. - Gyere velem. Nem akarom, hogy egyedül sétálgass. Bajod esik. - Láttam az arcán, hogy ideges és fél. Mitől félhetett volna? Ő Harry Styles, Én meg csak Gwen Rox, aki egy senki, még csak nem is ismert személy.
- Miért jöttél utánam? -kérdeztem halkan.
- Miattad. Nem bírtam tovább. - elhallgatott egy ideig,, aztán: - Sajnálom.
Megérkeztünk. Megállt az autóval és megvárta míg bemegyek. Nem értettem semmit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése