14. rész: Nem kellett semmit mondanom

Másnap Louis hívott, hogy már nem bír ki nélkülem lenni, meg jöjjek át, meg meghal. Imádtam ezt a bolond gyereket. Ezen kívül, nem felejtettem el a tegnap estét sem. Felnéztem Twittere ahol látom, hogy 5 új követőm van. Na kik lehetnek azok? Azok a bolondok. Milyen aranyosak! De láttam egy privát levelet is. Harry Styles. Na szép! Most mit írjak neki, vagy ő mit ír? A fracba is, meg kellett néznem:
Egy telefonszám. Hm.. Érdekes. SMS? Remek ötlet Gwen! Már fejlődsz! Írtam is neki:

"Harry! Meg kell tudnia Louis-nak az igazat, de Tőled. Sajnálom. :(
Gwen xx "

Elküldve! És ezek után? Szegény Louis. Basszus!!!El kell indulnom!
Szóltam Apunak, hogy elmegyek és már mentem is. Gyorsan kiismertem magam, olyan kb. 15 perc gyaloglás után elértem a házat. Bekopogtam. Nem válaszolt senki... Bekopogtam..Megint senki..Na jó, elég volt! Erre benyitottam. Harry és Louis egymás felé néznek dühösen. Kicsi rám is figyeltek, de utána folytatták a társalgást:
- Hogy tehetted ezt? Tudod, hogy Ő a legfontosabb számomra! - kiabált Louis. Még sosem láttam ilyennek.
- Mondtam már, hogy sajnálom! Hányszor mondjam még el? - ezzel Louisnak betelt a pohár és elrohant, mit sem törődve velem. Csak körbenéztem és a többiek akkor láttak meg igazán.
- Beszélned kéne vele..-mondta Liam. Bíztam Liam-ben. Éreztem, hogy amiket mond, az mind bölcs, így hát fel is mentem.
Benyitottam, mire Louis rám meredt dühös szemével, mikor észrevette ki is vagyok, megenyhült a tekintete.
- Jól vagy? - ez egy nagyon barom kérdés Gwen! Gondolkozz! Hogy lehetne jól? Szegény! : - Tudom, hogy nem.. Kérlek nyugodj meg.
Leültem mellé. Az arca szomorú volt és csalódott. Egy világfájdalom tükröződött rajta. Keze remegett. Nem értette, hogy miért.
- Rád nem vagyok dühös. Tudom, hogy ő nem engedett el. De Ő..- könny szökött a szemébe - Ő a legjobb barátom. Benne bíztam a legjobban. - Nagyon sajnáltam Louis-t. Láttam a könnyeket az arcán, ezért hozzábújtam, ami Őt is meglepte. Segített neki, éreztem rajta. Ezek után hosszú percekig csak ültünk. Soha nem láttam ilyennek...





Sok nappal később egy kicsikét enyhült a feszültség. Nem szóltak egymáshoz, ez nekem elég volt. Louis a humorát sem kaphatta vissza. Nem tudom mi legyen.. Valamit tettem kellett!