Végre, végre, végre!! Eljött a nap. Hihetetlenül ideges vagyok emiatt.
Reggel korán felnyitódott a szemem, aludni sem tudtam, pedig nálam a 11-kor kelés a megszokott. Igen, sokáig alszom. A bőröndömben már minden benne volt, erre áldoztam a tegnapi napomat. A ruhámat könnyen le tudom írni: egy csíkos "I love London" feliratú póló egy szürke cicanadrággal, fekete, bőr converse cipővel, plusz egy fekete napszemüveggel. Nem vittem túlzásba. A hajammal sokat nem tudtam kezdeni, mivel nagyon rövid volt, elöl két hosszú tinccsel, hátul felnyírva. Így mindig kiengedtem. Hajam barna volt és göndör. Így még rövidebbnek nézett ki. Utoljára akkor volt hosszú hajam amikor óvodás voltam. Azután a "kicsihaj-korszakom" kezdődött egészen mostanáig. Mikor mindennel elkészültem beültünk a kocsiba és elindultunk a reptérre. Nem bírtam ki, hogy ne hozzam el az én kicsike kutyusomat. Imádtam Őt! Jött az ölemben és elhatároztam, hogy Őtőle is ugyanúgy el fogok búcsúzkodni, mint a többiektől. Izgatott voltam egész nap. Nem csoda, végül is ez volt az álmom.
- Megjöttünk. - Mondta Anyukám, akin látszott, hogy nagyon szomorú, letört és fél.
- Nyugi, megleszek, már utaztam ki egyedül máskor is. Most sem lesz baj. - közben egyenesen a szemébe néztem és mosolyogtam.
- Jól van. - Ennyit tudott kinyögni, megfogta a kutyát, felvette az ölébe és várta, hogy mi is jöjjünk. Kiszálltunk mindannyian. Sok ember volt, mindenki rohant, Én pedig csak néztem ki a fejemből. Imádtam ilyen zűrös helyeken lenni.
Mindenkitől elbúcsúztam, a kis kutyusomtól is, akin láttam egy kis szomorúságot. Talán megérezte a többiek bánatát, mivel az állatok megérzik az ilyet. Elindultam befelé, néha-néha visszanéztem, míg a családom integetett. Szomorú voltam Én is. Hiszen mégis csak elutazom...
A repülőn már kezdett a szomorúságom elmúlni, bedugtam a fülhallgatómat és élveztem a zenét. Kicsit el is szundítottam, de mikor hallottam a bemondó hangját, rögtön felugrottam és körbenéztem. Leszálltunk. Végre! Erre vártam!
Apu már várt a reptéren fülig érő mosollyal. Én is ugyanezt tettem, de én futottam is felé. Mikor odaértem megöleltem és annyit mondtam:
- Szia Kopi. - felnevettem, mivel egész úton ezen a gúnyneven gondolkoztam. Apukám kopasz volt, így hát teljesen illett rá a név.
- Szervusz Kicsi. - Tényleg nem voltam valami felhőkarcoló méret, sőt nagyon is kicsit voltam. Ezért néha nem is néztek 17 évesnek. Na szép!
Elindultunk együtt a kocsi felé, ahol én már teljesen meg voltam babonázva és nem hittem a szememnek. Itt vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése