Már 5 napja vagyok Londonban, ami egyszerűen hihetetlen. A ház ahol Apukám lakik, ugyanolyan, nem változott semmi. Apu néhány barátját is megismertem, sőt még munkát is kaptam egy kis étteremnél. Kellett a pénz, sőt én akartam munkába állni, hogy ne mindig csak a szüleimtől kunyeráljak, hanem kicsit a magam ura legyek. Hű, de lelkizésnek hangzik.
A munka is ment, nem volt nehéz, a nyelvet is értettem, de néha visszakérdeztem, hogy: Tessék?
Igen, kicsit kimentem rutinból, meg a brit akcentust sem nagyon kedveltem. Teljesen más, mint amit tanultam.
Sokat énekelgettem, újabb olyan megjegyzéseket kaptam a földszintről, miközben fent a szobámban ordibáltam, hogy:
- KICSI! VÁRJ! ORDIBÁLJUNK EGYÜTT! - ezt a kedves mondatot kaptam, amikor elkezdtem énekelni..
-Én is szeretlek, Kopi! - vágtam hozzá, közben direkt még jobban üvöltöttem.
Szerettem Apuval lenni, vele mindig megtaláltam a közös hangot. Példának okára felhozom a TV-zéseinket:
-EZAAZ! - meghallottunk egy dalt és így kórusban éneklünk. Közben ordítottunk, majd Apu rám szól:
- Kicsi! Éppen a gyönyörű hangomat emelem ki, te pedig nem hagyod. Ha híres leszek, akkor majd azt mondom, hogy nem szeretsz és nem hagysz itthon énekelni. - közben mosolygott.
- Ismerős! Kopi, ne lopd a szövegem. - és ez így ment hosszú-hosszú órákig. Imádtam ezeket. Mikor egyik ilyen napunkon elkezdett menni a One Thing a One Directionból, Apu közbeszólt:
- Á, szóval Ők azok. Hmm.....Nem rossz. - közben rám nézett azzal a hülye grimaszával a fején.
- Köszönöm Uram, most győzd meg erről az édes-kedves bátyámat is. - A mosolyomat nem tudtam lekaparni.
- Akkor elmész rá? Holnap után lenne a fellépés. - Ő már tudhatta a választ, bár nem hitte, hogy ennyire imádom Őket:
- IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN! IMÁDLAK! - most már láttam az arcán azt a nézését amit úgy mondunk:"dilis ez a csaj" -arc. Igen, ilyen arccal nézett rám, aztán megszólalt:
- Imádlak, de szerintem vidd el Samanthát. - mondta.
- Ez jó ötlet, amúgy kettő jegyed van? - csodálkozottan meredtem Apura.
- Igen, gondoltam elmegyek veled, de ez nem az én stílusom.. Egyáltalán. - Röhögött utána egy nagyot.
Elfutottam a szobámig és felhívtam Sam-et. Mire felfogta miről is beszélek, addigra elkezdett ugrálni. Olyan volt, mint Én, csak teljesen nem volt olyan. Szóval érthetetlen. Ennyit mondott az Én mondandóm után:
- Megyünk vásárolni! - na itt dermedtem le..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése