Sokat voltam a fiúkkal. Túl sokat is, hiszen nekik is volt dolguk, meg nekem is. Sok embert elhanyagoltam. Aput, Sam-et, Anyut, Bent.. Meg még néhány családtagot, ismerőst. Gratulálok Gwen! Kijöttél Londonba Apudhoz, erre nem foglalkozol Vele. Tudtam, hogy ha hazaérek, beszélnem kell vele.
Haza is értem.
A ház kihaltnak bizonyult, semmi mocorgás, csak a csönd. Nem akartam ezt a beszélgetést megejteni, ezért hát a legnagyobb csenddel lopózkodni a szobám felé. Az ajtón túljutottam. Ez az! A becsukás is sikerült. Oké, oké, csak nyugoo- REccs! - A padló. Ekkor kezdtem el futni, már csak viccből is, nem akartam komolyan beszélni.
- Eddig is tudtam, hogy itt vagy. - mosolygott Apu, de arcáról gyorsan eltűnt a mosoly és a komolyság vette át az irányítást.
- Á. Persze. - nevettem kínomban. Leültem a kanapéra, magam elé bámultam és vártam a letolást. Éreztem, hogy Apu engem figyel, az ember az ilyet megérzi. Mint valami szuperhős. A képességem: megérzem, ha valaki le akar tolni. Térjünk is vissza:
- Nagyon keveset beszéltünk. Ez a néhány hét gyorsan letelt, anélkül, hogy beszéltünk volna. Nagyon szomorú vagyok. - kezdett bele a monológjába, de közbevágtam:
- Tudom. Nem is értek már semmit, minden olyan gyorsan történt meg. Egyszerűen még mindig nem hiszem el. - Tudom, hogy sokszor mondom, hogy hihetetlen. De egyszerűen az. Apu folytatta:
- Tudom, hogy jársz az egyik nyálas gyerekkel. Nem lenne bajom vele, ha nem lenne híres. Neki biztos sok dolga van, Te pedig ott csak útban lennél. - dühösen nézett rám.
- De hát Őt nem zavarja. Ő mon- nem hagyta, hogy végigmondjam:
- Lehet, hogy nem mondta, de úgy gondolja! Gwen! Gondolkozz! Ő a világ egyik legsikeresebb bandájának az egyik tagja. Fellépések, turnék, interjúk, meg ami kell. - innentől volt már elegem.
- Nem hiszem el! Te is csak le akarsz tolni, mint Anya! Bármit teszek az nem jó. - kezdtem felhúzni magam.
- Nem engedem, hogy járj vele. Csak neked lenne rossz, ha visszautasítana.
- Nem vagyok óvodás, 17 éves vagyok az isten szerelmére! Azt csinálok amit akarok! - már-már kiabáltam. Sok volt ez nekem egyszerre. Akkor adtam ki magamból az összegyülemlett feszültséget. Még Apu is csodálkozott.
- Ne emeld fel a hangodat! - utasított.
- Miért? Mert 8 éves vagyok? Mióta nem vagy együtt Anyuval sokkal több dolog történt, mint azt hiszed. Tudok magamról gondoskodni, mindenki azzal jön, hogy még nem vagyok felnőtt. Sőt, most végre elmondom. Louis-al már smároltunk is, együtt aludtunk és majdnem elcsapott egy autó. Amikor azt hiszed esténként hazakísérnek az nem úgy van, mert nem engedem nekik! Mert elegem van! Bizonyítani akarok! De senkinek nem tudok megfelelni. Nem maradhatok örökké a Te kis tudatlan kislányod! Be kell látnod, hogy nem vagyok kislány! Nem tudod megérteni? Kifogások, kifogások! Ennél ez sokkal több! De hogy senki ne bízzon meg bennem, ezt már nem fogadom el! -ezzel kirontottam az ajtón. Nem tudtam merre megyek.. Csak mentem. Szememből előtörtek a könnyek és elindultam a nagyvilágba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése