- De ez két ugyanolyan cipő. - válaszolom ujjaimmal mutogatva a két cipőre.
- Nem igaz.
- Tényleg nem, ez sokkal drágább. - nevetek barátnőmre, majd mindenki előtt kócolom össze haját.
- Köszi. - igazítja meg új haját, majd szépen nézegeti a tükörben. - De tényleg válassz!
- Miért én? - rogyok le újra a vásárlók számára fenntartott helyen, s nemtörődően csavargatom gyűrűimet.
- Mert segítened kell. Képzeld azt, hogy ez két bakancs, úgy jobban megy. Melyiket vennéd meg?
- Ezt. - mutatok a kicsit sötétebb árnyalatúra, majd megfogja és visszarakja a helyére. - Mit csinálsz?
- Teljesen különbözők vagyunk, ezért imádlak, így vagyunk jók. Míg neked az tetszik, nekem a másik. Tiszta jing-jang. - nevet fel, majd mosolyogva mutatja felém kezét.
- Az nem pasiknál és csajoknál van?
- Lehet. - vonja meg vállát. Felállok, majd elindulok. Kissé untam a cipővásárt, de An-ért mindent megteszek, és most épp egy tökéletes visszavágó terven töröm a fejem. Meg is van..
- Mit mosolyogsz úgy? - válaszolja ő is mosolyogva, majd élesen vigyorogva válaszolok.
- Együnk fagyit. - mutatok a kis bolt felé, s arra fordulunk.
*
- Próbáld már föl a szerzeményedet.
- Minek?
- Nem is láttam még.
- Akkor megmutatom. - húzza föl a cipőket mindkét lábára. Eközben én a régiket megfogtam, majd felálltam és elrohantam. Én így szoktam visszavágni, hadd fusson egy kicsit az égi meszelőibe. Amúgy imádom őt, de most muszáj volt.
- GWEN! - ordít utánam. Ügyesen járkál a hihetetlen magas cipőkön, miközben én csodálkozva nézem gyors lépéseit.
- Ajaj. - mondom, majd futásnak eredek.
Kergetőzésünk eltart egy darabig, s végül nevetve lépek be a plázában lévő egyik Starbucks-ba. Fütyörészve lépek be a pultok mögé, majd a földön ülve nevetek.
- Ide nem jöhet be! - szól rám egy dolgozó, mire nevetve megszólalok.
- Te látsz engem? - mindenképp viccnek szántam, de az eladó nem értette. - Csak vicc volt, ha meglát egy szőke hajú lányt, égi meszelőkben akkor bújtasson el.
- Minek?
- Nem elég indok, ha szépen kérem? - kérdezem fagyimat majszolgatva.
- Nem hölgyem, menjen el!
- Legyen szíve.
- Menjen el!
- Hé, hagyja őt! - szólt egy másik, de mikor hangját meghallottam már tudtam ki is Ő.
- Dave? - kérdezem értetlenül.
- Pontosan.
- Segíts! - állok föl kicsit, hogy meg tudjam nézni, hol a lány.
- Elbújtatlak, ha gondolod. - néz rám, mire visszamosolygok.
Mindketten meglátjuk a fáradt kezében cipőit tartó lányt, akkor már vészesen nézünk egymásra.
- Menj be! - mondja hirtelen ötlettel.
- Mi?
- Menj vedd át, úgy nem lát meg, ha felveszed a munkaruhát. - tart kezében egy ruhát.
Mikor a lány már vészesen közeledik, elkapom a fiú kezéből az anyagot, majd valahova elvonulok. Megnézem a kamerákat, de mivel ruháimat le nem veszem, ezért nem is foglalkoztatna. Bulvár. Huh.
Még egy ideig keresgélek munkadolgok után, majd hozzálátok tervemnek.
- Hol van Gwen? - kérdezi An komolyan a fiút méregetve.
- Nincs itt. - vonja meg a vállát, mire felém pillant, majd szólít: - Sophie, kérlek szolgáld már ki az 5-ös asztal vevőit!
- Ok Dave! - a lány kezd magának kiszúrni, de mikor meglátja parókámat, nem is figyel rám. Igen, találtam egy parókát bent, nem hagyhattam ott!
Elindultam, bénán, de megcsináltam mindent, s mikor Anette még mindig kérdezte hol vagyok, én biccentettem egyet Dave felé mosolyogva, majd kirohantam az ajtón. A lány észrevett, miközben futva kapkodtam magamról le a munkaruhát, alóla újra láthatóvá vált a rendes ruhám.
- GWEN! - üvöltött utánam a lány, mikor még futottunk. Néhány ruhadarab rajtam maradt, furcsán néztem ki, de megérte. Mindig megéri.
Egyszer csak zsákutcába tévedtem, a pláza végéhez. Nincs kiút.
- Ne bántson, kisasszony! - vigyorgok a lány felé, ki ugyanúgy kicsit csapzottan nézett ki, mint én.
- Megvagy Gwen! - mondta, mikor újra felém szaladt, s én pedig futni próbáltam, de nem sikerült. Elkapott.
- Ne bánts máár. Sírni fogok, tudod jól. - mondom neki kiskutyaszemekkel.
- Daveeee Segíííííts! - ordítok az épp felénk tartó vigyorgó fiúnak, miközben a lány tovább kerget a kis térségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése