68. rész: Vallomások

- Had romantikázzanak. Tőlem. - rántom meg a vállam az ablakon kibámulva. Ez így nem fair. Nagyon nem.
- Te valamit tudsz.
- Mindent. - nevetek rá.
- Akár el is mondhatnád.
- Akár.
- Pontosan.
- De nem fogom. - lépek el az ablaktól, majd felkapok egy melegebb pulóvert. Nem a sajátomat.
A fiú kíváncsian fürkészte arcomat az ágyon pihenve, miközben a szoba egyre csöndesebb lett. Az óra mutatóinak kattanása, a légy zümmögése, a fiú kissé hangos levegővétele. Lassan lépkedtem oda hozzá, majd megcsókoltam.
Csókunk után mélyen nézett szemeimbe, elvesztem bennük. Tudtam, hogy már csak a szemeivel ki tudja belőlem facsarni az igazságot. Tudtam, ezért beszédre nyitottam számat, de ő ráhelyezte kezét.
- Nem akarod elmondani nekem, én pedig így nem akarom hallani.
Kezdem magam meggondolni. Ha csöndben maradok nem fáj úgy, csak jobban.
- De..
- De, mi? - mosolyog rám, majd grimaszol egyet.
- Akkor nem de.
- Így jobb. Csak úgy mondd el, hogyha teljesen el is akarod mondani.
- Te vagy a nő ebben a kapcsolatban. - nevetek fel teljesen majd a csodálkozó fiúra mutatok.
- Mi?
- Mikor jöttünk össze?
- Hát pontosan ..
- Ne kezd el, órákig beszélnél. - nevetek tovább. Rám mosolyog, majd újra megcsókol.
- Figyelj, el akarom mondani. - állok föl kedves szorításából kibújva. Szemeivel félően követi mozdulataimat, majd elkezdem.

*

- De Niall most vallott szerelmet.
- Igen. - hajtom le fejem. Az egész az én hibám. Minden.
- És akkor kiderült, hogy..
- Igen, Zayn szereti.
- Mikor is mondta el neked?
- Behívott a szobájába. Közben pedig a két szerelmes kint borult egymás nyakába. A sors iróniája ez..
- Közben An-ék kint voltak? - csodálkozott el.
- Kint, bizony. Miért találok ki mindig valami hülyeséget? Miért? - teszem arcomat kezeim közé, majd egy hatalmasat sóhajtok. - Mit tegyek?
Egy ideig csönd honolt, míg a fiú elmeredt a távolba. Csak bámultam arca gyönyörű szegleteit, szinte tökéletesek. Az ember szege megakad rajta.
- Mondd el neki.
- Mármint An-nek?
- Igen.

*

A szobában sötét volt. Nem bírtam ránézni. Tudtam, hogy megint elcseszem az életét, egyetlen hülye ötlettel. Megfog utálni és én azt nem bírom ki.
- An..-  kezdtem el.
- Igen? - kérdezi halkan.
- Mondanom kell valamit. Muszáj. - mélyen belenéztem két félő szemébe.
- Mondd. - suttogta.
- Zayn-nek nem volt az semmiség.
- Mi? - kérdezte értetlenül. Ekkor felálltam, majd idegesen sétálgattam a szobában.
- A csók!
- Hogy érted? - talán még mindig nem érti.
Megálltam az ablak előtt, majd úgy fejeztem be, s tudtam, ezt már nem tehetem jóvá. A barom ötleteim miatt lesznek a dolgok bonyolultak.

- Szeret.